Ezekkel a témakörökkel folytatódik a gödöllői kastély Mama, nézd! programja Május közepéig négy tematikus sétát terveznek a történelmi falak között az 1 éves kor alatti kisbabával érkező szülők számára
| Az országban először: agrárdiplomáciai menedzserképzés indul a gödöllői egyetemen A kétféléves, 350 ezer forintos önköltségi díjjal meghirdetett lehetőségre február 6-ig jelentkezhetnek az érdeklődők
|
Gödöllőieket is érinthet a személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolás A háziorvosoknak, szakorvosoknak, a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-éig kell adatot szolgáltatniuk a NAV-nak
| Úgy érzed, ott szunnyad benned A történet? A kreatív íráshoz feltétlenül kell egy csendes sarok, nyugalom, legfeljebb valami lágy zene és a virtuális világ kizárása
|
Mire használhatók a szalagos kordonoszlopok? Számtalan olyan üzlet vagy szolgáltató létezik Gödöllőn is, ahol az ügyfélirányítás nagyon fontos szerepet játszik
| Érdemes megőrizni a gödöllői kastélyba szóló belépőt Március 12-ig a már megváltott jegy 50 százalékos kedvezményt biztosít az állandó és időszaki kiállítás felkeresésére
|
A csendes kilépés jelensége, és ami mögötte van Ez a jelenség egyáltalán nem újkeletű, valójában egy visszafogott tiltakozás a negatív munkahelyi élményekkel szemben
| Ő lett a gödöllői egyetem által támogatott Nagy Diák Agrárteszt 2. győztese Rédler Zalán, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium diákja a hétköznapokban papagájokkal foglalkozik
|
A gödöllői adófizetők számára is indul az idei eSZJA-szezon A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvánosságra hozta a bevallással kapcsolatos legfőbb tudnivalókat, határidőket
| A gödöllői egyetem számára sérthetetlen a hallgatók nemzetközi mobilitáshoz fűződő joga Közleményben tudatta a MATE vezetése, hogy az Erasmus+ felfüggesztése esetén saját forrásból és hatáskörben kész helytállni
|
Mit jelent a fogászati implantátum? Hála az orvostudomány fejlődésének, napjainkban már nem kell fogak nélkül lennünk, ha károsodás éri a fogsorunkat
| Negyven éve hunyt el dr. Gábor Áron, sírja a máriabesnyői temetőben található A neves író azt tervezte, hogy a Damjanich utcában lévő gödöllői házat felújítja és hosszabb ideig tartózkodik majd településünkön
|
Tudásmenet-fórum a gödöllői szálloda dísztermében Az oktatás helyzetének javításáért szervezett többnapos akcióban résztvevők január 6-án érkeztek meg településünkre
| A gödöllői egyetem (is) ajánlja magát az Educatio-kiállításon Idén január 12-14. között rendezik meg Magyarország legnagyobb pályaválasztási rendezvényét a Hungexpo területén
|
Melyek az ideális férfi hátizsák fazonok? Az erősebb nem által kedvelt hátizsákok manapság már szinte minden stílusban, fazonban és méretben elérhetők
| Sisi születésnapján kapott értékes ajándékot a gödöllői kastély A FreylerArt Galéria tulajdonosa, F. Tóth Zoltán egy különleges portré párral lepte meg az intézmény vezetését
|
Elhunyt Hadháziné Szabó Margit, a gödöllői kastély egykori sajtófőnöke A Gödöllő Kultúrájáért díjjal is kitüntetett újságíró, író nagy ápolója volt Sisi kulturális örökségének
| 750 ezer forint adománnyal segítette a gödöllői Karácsonyház a Gyermekétkeztetési Alapítványt Ebben az évben utoljára december 29-én, csütörtökön lesz nyitva a belvárosi látványosság a Testőrlaktanya épületében
|
Az évtized végéig megmarad a közterületi reklámfelületek kiszervezettsége Gödöllőn Az önkormányzat 2030. december 31-ig hosszabbította meg az erre vonatkozó szerződést a váci székhelyű gazdasági társasággal
| Márciustól beindulhat az elektromos rollerezés Gödöllőn Mintegy 100 mikromobilitási pontot alakítanak majd ki a településen. Cél egy környezetkímélő közlekedési lehetőség meghonosítása
|
Bútor vásárlása online: 10 hiba, amit ne kövess el! A rendelés praktikus és kényelmes, van idő áttekinteni a kínálatot, és a gyártók is igyekeznek sokféle módon megkönnyíteni az internetes vevők dolgát
| Válassz időtálló fa játékkonyhát a műanyag változatok helyett! A prémiumminőségű és harmonikus színű termékek generációkon keresztül tartozékai maradnak a gyerekszobának
|
Aszódra kerül a gödöllői kastély licitre bocsájtott Rossi-labdája Dr. Ujváry Tamás ügyvezető igazgató december 17-én adta át az 55 ezer forintot ajánlott győztesnek a dedikált bőrgolyót
| Megjelent a gödöllői zenészlegenda, Neumann Nándor lemeze A sokak által Nándi bácsiként ismert és tisztelt muzsikus öt évtizedes pályafutása legkedvesebb dalaiból készített válogatást
|
Limuzinbérlés fotózással, hogy mindenki átadhassa magát az élménynek Stílusosan ünnepelhetünk meg születésnapokat, névnapokat, évfordulókat a jármű elegáns környezetében barátainkkal, családtagjainkkal
| Gödöllőieket is érintő fontos változás jön az online ügyintézésben A korábbi elektronikus rendszerű ügyintézési tájékoztató portált végleg leváltja a magyarorszag.hu
|
Hogyan lehet pénzt keresni otthon ülve? Érdekes tippek és tanácsok az otthon végzett online munkákkal kapcsolatban. Ismerje meg, hogy milyen lehetőségei vannak a pénzkeresésre, ha csak az otthon melegében tölti az idejét
| Túratippek Magyarországon: felszerelés és egyéb tudnivalók indulás előtt Hazánk festői természeti környezetében bőven akad olyan túraútvonal, ahol barátaiddal és családoddal is jól érezheted magadat
|
Konferenciák kiváló helyszíne egy vidéki szálloda Aki jártas az üzleti életben, az pontosan tudja, hogy ebben a világban mennyire fontosak a személyes kapcsolatok
| Milyen előnyei vannak az online rádióhallgatásnak? Mások mellett a távolság sem lényeges, ugyanis az internet segítségével, bárhol is vagy a világban, tudod hallgatni a kedvenc csatornádat
|
|