Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KITEKINTŐ
Szörényi Zoltán lett Csehország nindzsa bajnoka

Az egykori gödöllői atléta mintegy 800 indulót utasított maga mögé, és nyerte meg az 50 ezer koronás fődíjat

Gödöllőiek is pályázhatnak a megyei elismerésre

Július 13-ig lehet kandidálni a Kulturált Települési Környezet Díjra, a feltételekről cikkünkben tájékozódhatnak

Erasmus nívódíjat érdemelt ki a gödöllői ITStudy Kft.

Idén 47 millió euróból valósulhatnak meg a hazai oktatási és képzési rendszer fejlesztését célzó projektek

Gödöllőre érkezik az Invitel nyári rendezvénysorozata

X-box, batak és más izgalmas programok várják az alsóparki gyermeknap helyszínére kilátogatókat

Kár tagadnunk, még ma is imádunk tévézni!

Sőt, HD-ban az idei nyár is biztosan részletgazdagabb lesz. Ez derül ki a Gödöllőn is szolgáltató Invitel felmérési adataiból

Van olyan gödöllői középiskola, ahol nincs házi feladat

Hogy melyikről van szó és hol található ez a tanoda, könnyedén megtudhatja, ha elolvassa cikkünket

Babatvölgyi lovastábor gyermekeknekBabatvölgyi lovastábor gyermekeknek

Június második felétől augusztus közepéig várják a 6-18 év közötti fiatalokat a Gödöllő szomszédságában lévő létesítménybe

Álláslehetőség a Lázár Lovasparkban

Több posztra is keresnek szakembereket a Gödöllő szomszédságában található domonyvölgyi létesítménybe

Velük bővült a Gödöllői Régió Turizmusáért díjasok köre

Akár csak egy évvel ezelőtt, idén is a Villa Grande Rendezvényközpontban zajlott le a GKRTE közgyűlése

Emlékhelyek Napja a gödöllői kastélybanEmlékhelyek Napja a gödöllői kastélyban

Május 12-én számos, kedvezményesen elérhető programot kínálnak az érdeklődők számára a történelmi falak között

Álláslehetőség a gödöllői Tourinform-irodában

A munkakör július 1-jétől tölthető be a Gödöllői Királyi Kastélyban működő információs egységben

Erre az évre is megkapták a magukét a gödöllői civil szervezetek

Húsz- és hatszázhetven-ezer forint között dotálja az önkormányzat a pályázaton részt vett egyesületeket, klubokat, alapítványokat

Pályázatot írtak ki a gödöllői múzeum és a könyvtár vezetői álláshelyére

A kandidálásokat május 25-ig kell benyújtani, és június 21-ig bírálják el. A kiválasztott személyek öt évre kapnak megbízást

Uniós program sarkallja vitára a Törökös diákokat GödöllőnUniós program sarkallja vitára a Törökös diákokat Gödöllőn

A középfokú oktatási intézmény tanulói azt firtatják, hogy a digitális eszközök miként ösztönözhetik a fiatalok bevonását a közügyekbe

Gödöllőn rendezik meg a honismereti kiadványszerkesztők konferenciáját

Az egyetemi kollégium Gorka-termében lezajló háromnapos esemény fókuszában a hagyományok átörökítése áll

SZIE Állásbörze – nem csak egyetemistáknak

Április 18-án, szerdán 10 és 15 óra között a gödöllői kampusz aulájában jó alkalom nyílik feltérképezni a munkalehetőségeket

Megújulhat a gödöllői zsidó temető kerítése

A munkálatok 2,5 millió forintba kerülnek, amit teljes egészében el lehetne nyerni az erre a célra kiírt pályázaton

Gödöllőről is várnak érdeklődőket az Oldtimer Show-raGödöllőről is várnak érdeklődőket az Oldtimer Show-ra

Idén is vadonatúj kiállítási anyag látható április 13-a és 15-e között a fővárosi vasúttörténeti park Tatai úti tízhektáros területén

Rivális nélkül őrizte meg igazgatói székét Kovács Balázs

A tisztséget 2007 óta betöltő szakembert 2023 közepéig választották meg a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. élére

Felosztották a gödöllői testvérvárosi keretösszeget

Mindent egybevetve, 13 szervezet kapott önkormányzati támogatást programja, ötlete, kezdeményezése megvalósítására

Megjelent a Gödöllői Irodalmi Díj idei pályázati kiírása

Április 25-ig két kategóriában – vers és próza – lehet pályázni. 170 ezer forinton osztoznak a legjobbnak ítélt művek alkotói

Idén Mogyoródon lesz az egyházi- és világi borok versenyeIdén Mogyoródon lesz az egyházi- és világi borok versenye

Április 16-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek a GKRTE rendezvényére, aminek eredményhirdetését június 30-án rendezik meg

Másfél ezer feletti nevezés érkezett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

A világ 104 országából küldték el a pályaműveket az idén május 25-27. között lezajló seregszemlére. Április közepén zárul le a zsűrizés

Retró riportereket díjaztak a gödöllői kastélyban

Diákok bevonásával tervezik megvalósítani az őszre tervezett időszaki kiállítást a történelmi falak között

Vonós varázs a gödöllői kastélybanVonós varázs a gödöllői kastélyban

Március 2-ától 4-éig hallhatók és láthatók a koncertsorozatnak számító zenei csemege a történelmi falak között

Két díjat is nyert az Invitel az kliensek értékelése alapján

Személyes és telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriában egyaránt második lett a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság

Ott vagyok otthon, ahol van WiFi?

A vezeték nélküli internethasználatot kutatja a Gödöllőn is szolgáltató Invitel. Kérdőívet is közzétettek oldalukon

Utazás kiállításra készül a GKRTE

Idén a Hungexpo D jelű pavilonjának 204F standján kínálja a tagszervezetek látványosságait a gödöllői egyesület

Magasabb óraszámot igényelnének a nyelvvizsgára készülő tanulókMagasabb óraszámot igényelnének a nyelvvizsgára készülő tanulók

Többek között ez is kiderül a gödöllői Zöld Út Nyelvvizsgaközpont munkatársai által a középiskolások körében készített felmérésben

Gödöllői pedagógusok is jelentkezhetnek a vándortábor-vezető továbbképzésre

A sikeresen vizsgázók már idén nyáron jogosulttá válnak a program által biztosított 100 ezer forintos táborvezetési díjra


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online