Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Nagyon sok felajánlás érkezett az idei évben a Gödöllő belvárosában található Karácsonyház pénztáraihoz kihelyezett adománygyűjtő dobozba – adták hírül közösségi oldalukon a Várkapitányi lakban (Testőrlaktanya) hatodik szezonját hamarosan lezáró kereskedelemi és idegenforgalmi egység üzemeltetői. Az így összegyűjtött 750 ezer forintot jótékony célra, a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára utalták át.
A 2022-ben október 22-én megnyílt Karácsonyház december 24-én, szombaton 9 és 12 óra között tart nyitva, ezt követően pedig december 27-29-ig (keddtől csütörtökig) 9 és 17 óra között fogadja az érdeklődőket, majd bezár. De nem végleg, hiszen idén februárban eldőlt, hogy az épület tulajdonosa, a gödöllői önkormányzat és a Karácsonyház működtetője öt esztendőre, vagyis: 2027. január 31-ig szerződést kötött a látogatókat hazánkban egyedülállóan különleges karácsonyi hangulattal, az aktuális trendeknek megfelelően feldíszített karácsonyfákkal, illetve megannyi ritka és szépséges aprósággal váró látványosság Testőrlaktanya épületében történő elhelyezésére.