Környezetkímélő terepjárók segítik az erdészek munkáját a gödöllői Arbo Parkban A hat darab akkumulátoros jármű beszerzését az Agrárminisztérum több mint 32 millió forinttal támogatta
| Van-e most olyan legény – a gödöllői könyvtár fotópályázata A felhívásra jelentkezők május 1-jéig juttathatják el képeiket, az eredményhirdetést június 24-én rendezik meg
|
Jócskán növelte népszerűségét a jelentkezők körében a gödöllői központú egyetem Csaknem 8.400 fő jelölte meg a MATE-t, az aspirálók több mint fele az első helyre tette az agrárképzés hazai fellegvárát
| A gödöllői egyetem rektora is aláírója volt az Európai Bizottság elnökének címzett levélnek A felháborodásukat kifejező felsőoktatási intézményvezetők Ursula von der Leyen azonnali intézkedését kérik a hallgatók érdekében
|
Elkezdődött a Gödöllői Premontreiek 100 éve elnevezésű jubileumi időszak A március 6-án indult programsorozat jövő november végén zárul az egyetem területén található egyházi és oktatási létesítményben
| Élőben követhető a Gödöllői Református Líceum csapatának döntős szereplése A Szabadság téri tanoda Trifolium elnevezésű csapata az első helyen végzett az MTA középiskolás tanulmányi versenyében
|
Ezzel indokolja a létszámleépítést a gödöllői központú egyetem Zajlik a korábbi folyamatok racionalizálása és optimalizálása, amivel a stabil fejlődést és a szilárd gazdasági hátteret kívánják biztosítani
| Engedély nélkül a Gödöllő környéki erdőkben se gyűjtsünk hullajtott agancsot! Az állati trófeák engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti
|
Már ingyen is kipróbálhatod a Viltor webshop bérlő rendszerét A mai növekvő piaci verseny és a kényelemre fókuszáló társadalom arra ösztönzi a kereskedőket, hogy termékeik online is elérhetők legyenek
| Véradás a Gödöllői Királyi Kastélyban Március 8-án, szerdán 9.30 és 18 óra között várják mindazokat, akik szeretnének segíteni embertársaikon
|
Céges ruhával finoman reklámozhatod a céged Szívesebben megyünk abba az étterembe, üzletbe, irodába, bankba, ahol jó megjelenésű alkalmazottak fogadnak minket
| Újabb fejlesztések indulnak a gödöllői egyetemen A 3,352 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból négy campus épületeinek infrastrukturális és energiahatékonysági helyzete javul
|
Négyszázezer forintos támogatást nyert a Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde a Tesco-tól Az áruházlánc 12. alkalommal szervezte meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű akcióját, kültéri zenefal kialakítására megy az összeg
| 14 millió forint értékű támogatást kapott a Gödöllői Királyi Kastély Ilyen mértékben segíti a műemlék-együttest működtető gazdasági társaság vállalatirányítási és ügyviteli munkáját a LIBRA Szoftver Zrt.
|
Fontos, gödöllőieket is érintő szja-bevallási tudnivalók Lépésről lépésre vezeti ügyfeleit az adóügyek megoldásához a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes oldalán elérhető tudástár
| Érdemes az önéletrajz-készítést profikra bízni Nagy hangsúlyt kell fektetni a helyes elkészítésére, de túlmisztifikálni sem szabad az egész műveletet
|
Február 26-án néhány órára kinyit a gödöllői múzeum A hónap utolsó vasárnapján 14.30 órától ingyenes tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket az állandó kiállítások közül kettő megtekintésére
| Okok, amiért otthonunkba nyílóajtós szekrényt válasszunk Ez a bútordarab biztosítja a legtöbb helyet ahhoz, hogy hozzáférjünk a benne tárolt ruháinkhoz és egyéb dolgainkhoz
|
Metszeni tanítja az országot a gödöllői egyetem kertészettudományi intézete A szakmai tanfolyamokat március második felében rendezik meg öt helyszínen, a részvételi díj 28.000 forint
| Nyári táborozás gödöllőieknek is: tízezreket is spórolhat, aki korán lép Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz: közel három hónapra kell megoldani a csemeték felügyeletét városunkban is
|
Itt a farsang, áll a bál, a cukornád tál téged vár! Ebben az időszakban több bált és mulatságot rendeznek, amik a zene és a tánc mellett az ételek élvezetét is magába foglalja
| Kinek érdemes prémium webtárhelycsomagban gondolkodnia? A rendszer lényege, hogy garantált erőforrásokkal gondoskodik a szolgáltató arról, hogy a lehető leggyorsabb legyen a megrendelő weboldala
|
Ezért repült drón a gödöllői kastély parkja felett Városunk ékessége az első történelmi jelentőségű intézmény hazánkban, ahol ilyen technikával végezték el a zöldkataszter-felmérést
| Világszínvonalú a hold- és marsjáró alkatrészek kopásának vizsgálata a gödöllői egyetemen Rendkívül meglepő módon korábban ilyen jellegű analíziseket még sohasem végeztek az Európai Űrügynökségnél
|
Minden, amit a hírlevelekről tudni érdemes A gödöllői vállalkozások is előszeretettel alkalmaznak e-mail marketinget, aminek számtalan oka van. Mutatjuk!
| Álláslehetőségek a Gödöllő szomszédságában található Lázár Lovasparkban Részben az állattartással, részben pedig a vendéglátással összefüggő munkakörök betöltésére várnak jelentkezőket
|
Néhány órát Gödöllőn időzött az amerikai nagykövet David Pressman a Caterpillar Zrt-nél, a Török Ignác Gimnáziumban, illetve a királyi kastélyban tett látogatást
| Amit a turistáknak tudni kell, ha online kaszinókban játszanak Magyarországon A biztonságos szerencsejáték-platform azt jelenti, hogy minden kötelező engedéllyel rendelkezik, és törvényeket szigorúan betartva működik
|
Webshop fizetési módok: mik a lehetőségek? Azért is érdemes többféle internetes lehetőséget ajánlani a potenciális vásárlónak, mert így a számukra megfelelőt tudják kiválasztani
| Ideiglenes teremlezárások a gödöllői kastélyban Január végétől március végéig tart az év elején szokásos karbantartási időszak a történelmi falak között. Kövesse az ütemezést!
|
|