Test és lélek egysége a koronavírus-járvány idején
Hol kezdjem? Hiszen hetek óta a „csapból is” a járvánnyal kapcsolatos információk folynak. Sokak éreznek erős késztetést, hogy minél többet tudjanak meg a helyzetről, a védekezési lehetőségekről, a következményekről. Rengeteg az információ, az is probléma, hogy eldöntsük, ki a hiteles, önzetlen és jószándékú, ugyanakkor kellő szakértelemmel és éleslátással is bíró informátor, kinek higgyünk. Mások meg épp ellenkezőleg, védik magukat a hírcunamitól, igyekeznek csak az őket legközelebbről érintő tényekre hagyatkozni. Ha innen nézem, nem is kéne tovább írnom…S mégis. Ez a téma most nem megkerülhető, nem kihagyható, hiszen alighanem mindannyiunk megszokott életét, terveit érinti, alapjaiban változtatja meg életünket. Nemcsak testi egészségünket veszélyezteti, hanem felhasználja lelki erőforrásainkat, próbára teszi rugalmasságunkat, alkalmazkodó és megküzdési készségünket, önzetlenségünket, szeretetünket. Próbára teszi egész emberségünket.
 Emberség. Sokan látjuk úgy az embert, mint test és lélek, anyag és szellem egységét. Aki nemcsak egyed, hanem a személy méltóságával bír, nem csupán valami, hanem valaki. Így látjuk, s közben azt is tudjuk, együtt alkotunk közösséget, és részei vagyunk a csodálatos törvények szerint teremtett világnak. A világnak, amely mozgásban van, változik, így a benne élő embernek is új helyzetekben kell bizonyítania emberségét. Most épp itt, befelé haladva a járványba. S keresve saját helyünket, dolgunkat ebben a nem kért, s mégis megkapott helyzetben.
A COVID-19 vírus a testünket támadja. Az idősebbekre, krónikus betegséggel élőkre (különösen a tüdőbetegekre, szívbetegekre, daganatos betegekre) igen veszélyes: súlyos, intenzív ellátást igénylő állapotot hozhat létre, s a szakszerű kezelés mellett sem biztos a gyógyulás. Ez eddig száraz orvosi riogatásnak tűnik, és lerágott csontnak számít. Pedig a tényt csak azért kellett itt is ilyen szikáran kimondanom, hogy tudjuk, kiket kell elsősorban védeni.
Édesapám (83 éves) ágyhoz kötött beteg. Édesanyám (82 éves) sok külső segítséggel ápolja. Kérdem anyukámat, most, hogy nem mehet sehova, hogy bírja ezt a bezártságot. Azt mondja:
- De hát, tudod, hogy én már évek óta élek bezártságban édesapád betegsége miatt. És hálát adok azért, hogy bár most nem jöhetnek a gyerekek, unokák, dédunokák, de ki vagyunk szolgálva, mindenünk biztosítva van.
Beszélek a nővéremmel. Három éve áttétes daganattal kezelik. A kezelésnek köszönhetően egyensúlyban van az állapota. Kérdem tőle, hogy bírja a bezártságot. Azt mondja:
- Hiszen három éve élek majdnem így, egyelőre alig változott valami. Az onkológussal telefonon megbeszéltük a következő időszak kezelését.
Megértem a két beszélgetés üzenetét: itt vannak körülöttünk a példaadók, karnyújtásnyira vannak azok, akik élete már sokkal hamarabb megváltozott. Tudtak rugalmasak, alkalmazkodók, önzetlenek, szeretettel teltek és jól megküzdők lenni. S hányan és hányan vannak ők! Biztos az olvasónak is ismerősök sora jut eszébe. Ebbe a sorba állunk be most mi is, nem egyesével, hanem csapatostul. Vannak, akiknek ez nehezen megy. S vannak, akik segítenek azokon, akiknek nehezen megy. A segítő lehet egy türelmes, megértő családtag, barát. Ám aki úgy érzi, a hullámok végképp összecsapnak a feje felett, pszichológusok, lelkivezetők, mentális egészség szakemberek önkéntes segítségére számíthat.
Összetartozunk. Mindenki tud segíteni, és mindenkinek szüksége van mások segítségére. Van, aki azzal segít, hogy átmenetileg lemond az önállóságáról. Az idősektől ezt kérjük. Hadd vásároljunk nekik, váltsuk ki a gyógyszereiket. Hallom, a Gödöllőn számukra szervezett segítőszolgálatoknál (több kezdeményezés is van), ahol önkénteseket és segítséget kérőket is várnak, jelenleg a segíteni tudó oldal felülmúlja az elfogadót. Sokan lennének, akik segítenek, és kevesen vannak, akik ezt igénylik. Ismerősöm meséli, édesanyjának eddig a legnagyobb problémát a szentmisék elmaradása jelenti. Naponta járt a templomba, s most nem érti, mi baj történhet vele, ha oda elmegy. Úgy érzi, ő ott biztonságban van. Szerettei győzték meg, hogy ez az ő áldozata másokért és önmagáért. Szeretettel győzködjük az ismeretlen időseket, betegeket is, fogadják el a segítséget, jelentkezzenek a segítő szervezeteknél.
A döntéshozók, a rendvédelmi szervek dolgozói, a hatóságok, az egészségügyi dolgozók, a távoktatásra néhány nap alatt átálló tanárok tán sosem kaptak ennyi pozitív visszajelzést, mint ezekben a napokban. Én – legalább is a magam területén – ezt tapasztalom. Imádkoznak értünk, megtapsolnak minket az ország különböző pontjain, dalokat komponálnak hősiességünkről.
Telefonbeszélgetéseim, cseteléseim végén betegeim – hangjukban tapintható aggódással – rendre így köszönnek el:
Vigyázzon magára, doktornő!
A gödöllői ügyeletes óvodában, bölcsödében csak néhány gyermek van. A szülők jó része megértette, hogy most más, bizonyos szempontból nehezebb, de mindenképpen váratlan és szokatlan feladatot kell otthon megoldaniuk. Képesek voltak átalakítani az életet, szembenézni az új kihívással. Nekik köszönhető, hogy az a néhány gyermek, akinek nincs olyan családi-baráti kapcsolati hálója, ami elhelyezésüket megoldaná, most biztonságos helyen van.
Felelősek vagyunk magunkért, családunkért is. Nem mindenki maradhat otthon, sok embernek továbbra is el kell látnia munkáját, sőt, vannak, akik épp most kerülnek a sűrűjébe. Bár, számítunk az állami, önkormányzati vezetők felelősen hozott döntéseire, intézkedéseire, de önmagunk és szeretteink védelme érdekében magunk is megtesszük mindazt, ami rajtunk múlik. Már kívülről fújjuk, hogy gyakran és alaposan mossunk kezet, hogy ha nem muszáj, ne menjünk két méter távolságon belül egymás közelébe, hogy közterületeken viseljünk egyéni védőfelszerelést, és azt szakszerűen vegyük fel, s ha lehet, maradjunk otthon. S noha tudjuk, hogy ezek a védekezési formák csak csökkenteni tudják, de nem akadályozzák meg a fertőződést, mégis kezet mosunk, távolságot tartunk, maszkot, kesztyűt viselünk, cserélünk, fertőtlenítünk, újat vadászunk és otthon maradunk.
Én itt néhány olyan konkrét egyéni védekezési lehetőségre térnék még ki, amiről eddig keveset hallottam, olvastam. Az egyik a „zsilipelés” vagyis teljes ruhaváltás, zuhanyozás olyankor, amikor a munkából távozunk, vagy hazaérkezünk. Értelmes dolog „zsilipelni” akár kétszer is. Ha van lehetőségünk munkahelyünkön a munka végeztével lezuhanyozni és átöltözni, éljünk ezzel. A ruháinkat zárt zacskóban hozzuk haza, egyből a mosógépbe tegyük. Ha van több fürdőszoba, érdemes a veszélyeztetettebeknek és a dolgozni járó családtagoknak külön fürdőszobát használni. A nem élelmiszerek felületfertőtlenítésére az európai járványügyi központ (European Center for Disease Prevention and Control, ECDC) ajánlása szerint is alkalmas a nátrium-hipoklorit (például: háztartási hipó vagy Domestos) 0,1-0,2%-os oldata. Mivel a háztartási hipó 5%-os, a Domestos 4,5%-os oldat, így a kívánt hígítás házilag úgy készíthető, hogy 1 liter vízhez 2 evőkanál (kb. 30 ml) hipót vagy Domestost adunk. A kiszóráshoz használhatunk – például – a virágok vizes permetezésére szolgáló szórófejes tartályt, de fontos, hogy gondosan írjuk rá, hogy mi van a tartályban.
A COVID-19 járvány időszaka a mi generációnk eddigi életének legnagyobb külső, társadalmi szintű, mindenkit érintő próbatétele. Placid atya: A túlélés négy szabálya című útmutató gondolatai szerint az jár jól, aki a szenvedést nem dramatizálja, mert akkor gyengébbek leszünk, pedig a szenvedés elviseléséhez minden energiánkra szükségünk van. Az jár jól, aki észre tudja venni az élet apró örömeit, és meg tudja azt örvendezni. Az jár jól, aki el tudja fogadni, hogy életének irányítása egy nagyobb erő kezében van, ahogy Placid atya fogalmaz, tud kicsivé válni. S a riport végén Placid atya huncutkás mosollyal, és hosszú, vékony, csontos mutatóujjával az ég felé bökve mondja:
„Hát, a negyedik szabály az egy kicsit vallásos! Akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb a szenvedést elviselnie… Mert a Jóistennek olyan fifikás ötletei vannak, hogy segítsen bennünket, csak észre kell venni.” Dr. Páll Gabriella házi gyermekorvos, epidemiológus
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|
2024. április 29., hétfõ, Péter
