Asztali grillsütő, amivel nem csak imitálni lehet a grillezést Azt hihetnénk, hogy a kis kerttel vagy erkéllyel rendelkezők számára ez a tevékenység csak álom marad. Nem így van!
| Gödöllői kkv-k is pályázhatnak hatékonyságuk növelésére Közel 19 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a gazdaságvédelmi akcióterv részeként a vállalkozások megsegítésére
|
Idén utazzunk vagy sem? Az élet fokozatosan visszatér a régi kerékvágásba és az év második felére már óvatosan tervezhető a lakóhely elhagyása
| Ismét megjelent a fekete gólya a valkói erdészet területén Legutóbb tavaly – csupán néhány esetben – figyeltek meg ilyen állatot egy Gödöllőhöz közeli mocsaras részen
|
Világítási megoldások a kertben A lámpákkal azt is meghatározhatjuk, hogy hol is legyen pontosan a fókusz, hová szeretnénk elsősorban irányítani a figyelmet
| Most érkeznek vissza hazánkba az Afrikában telelő, élénk tollazatú szalakóták A gödöllői központú Szent István Egyetem kutatói a költés sikerességét és a fiókák életképességét is vizsgálják
|
Erasmus+ Nívódíjat nyert a gödöllői PROMPT-H Kft. Grandis XXI. programja A nemzetközi együttműködésen alapuló projektnek a szociális gondozók digitális készségeinek fejlesztése volt a célja
| Európa legrangosabb örökségdíjával jutalmazták a gödöllői kastélyt A műemlék titkos életét bemutató tárlat az oktatás, képzés, tudatosságnövelés-kategóriában érte el a nemzetközi szakmai sikert
|
A gödöllői kastély is kedvezményezettje a műgyűjtők a(u)kciójának Május második felében tervezik megrendezni az online árverést, aminek bevételéből támogatható városunk műemlék-együttese
| Szada csatlakozna a gödöllői kistérségi társuláshoz A Gémesi György irányításával működő szervezettel való együttműködési szándékról a szomszédos település polgármestere döntött
|
Második helyezett gödöllői problémamegoldó diákok Idén online térben Horthy Miklós kormányzónak kellett tanácsot adni a kassai bombázást követő percekben
| Virtuális tanösvényen is meríthetünk ötleteket a beporzók védelméhez Naprakész tanácsokkal szolgálhat a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán létrejött, mobilra optimalizált lehetőség
|
Mutass valami ujjat Új lemezzel és videóval jelentkezett a gödöllői Helo Zep! zenekar. Nézd meg, hogyan zúznak a rockbanda tagjai!
| Mozgalmas volt Gödöllő ingatlanpiaca az elmúlt egy évben Összehasonlító elemzés készült a tavaly áprilisi és az idén tavaszi négyzetméter-árak alakulásáról
|
Gyereket a magasba! Gödöllőn is! Április 29-én, szerdán 11 órakor ezúttal kizárólag virtuális térben rendezik meg a gyerekemelési rekordkísérletet
| Forgalomkorlátozással kell számolni az M3-as autópályán, Gödöllő térségében Burkolatjavítási munkálatokat végeznek Budapest felé vezető oldalon, a 26-os és 29-es kilométerszelvényei között
|
Így porciózták ki a gödöllői civilek négymilliós pályázati keretét Hatszázezer forintos különbség van a legjobban és a legkevésbé dotált városi székhelyű egyesületek, klubok, alapítványok támogatása között
| A gödöllői kastély is bekerült a Pest megye értékeit népszerűsítő kiadványba Képzeletbeli utazásra hívják az olvasót szűkebb pátriánkba, azzal a céllal, hogy kedvet csináljanak a látványosságok felkereséséhez, megismeréséhez
|
Új vezetője lesz a gödöllői Petőfi iskolának A posztot több mint egy évtizede betöltő igazgatónő nem pályázott, egyik munkatársa viszont megtette ezt
| ICOMOS-díjat érdemelt a gödöllői Testőrlaktanya épületének rekonstrukciója Április 18-án, a Műemléki Világnap alkalmából rendezett online-konferencia keretében hirdették ki és mutatták be az idei győztes felújításokat
|
Költözés Norvégiába Jó, ha a gödöllői kivándorolni készülők is időben megtudják, a skandináv országban sincs kolbászból a kerítés
| Már hazánkban is hódít a New Orleans-i trend A cikkben egy kis bepillantást nyerhetnek a gödöllői olvasók is e páratlan és jellegzetes zenei műfaj kulisszatitkaiba
|
Az olvasás 5 jótékony hatása Nem csupán az időnket üthetjük el hasznosan, hanem mentális és fizikai egészségünkre is pozitív hatással van a napi szintű betűfalás
| Így változott a Pest megyeiek tartózkodási szokása a koronavírus-járvány kirobbanása után Sokkal többet töltünk a szabadban, mint korábban, és számottevően kevesebbet a vendéglátó- és szórakozóhelyeken
|
Gödöllői csatlakozókat várnak A legszebb konyhakertek programhoz Több kategóriában is lehet nevezni június 15-ig. Az eredményhirdetést szeptember 1-jén rendezik meg
| Itt tájékozódhat a járványhelyzetben alkalmazandó adózási szabályokról A NAV honlapja segíti a gödöllői vállalkozókat és magánszemélyeket is eligazodni a legfrissebb változások útvesztőjében
|
A gödöllői kastély javát is szolgálja a műgyűjtők és műkereskedők kezdeményezése Példás összefogás segítheti a koronavírus miatt bezárt helyi műemlék-együttest és a Szent László Kórházat
| Fonogram-díjat nyert a gödöllői Cimbaliband és Danics Dóra IRAM című albuma Az önkormányzati támogatást élvező zenei formáció a karantén idején sem áll le, online dolgoznak új, Gipsy Fushion című lemezükön
|
A hallgatók nevelésének feladata az egész egyetem feladata Páter Károly születésének 120. évfordulójára emlékeznek a gödöllői központú felsőoktatási intézményben
| A maszkok begyűjtési és megsemmisítési protokollját szorgalmazza a gödöllői ex-városatya Kovács Barnabás az MSZP Pest megyei környezetvédelmi tagozatának elnökeként hozta nyilvánosságra felhívását, mondván: fertőző hulladékról van szó!
|
|