Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Egyfajta elismerésként is felfogható, hogy a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) kapta meg a rendezési jogát az Európai Bajnokok Ligája (European Champions League) megmérettetés-sorozat első versenyének, ami Budapesten, a Hotel Mercure Budapest Castle Hill szállodában zajlott le november 3-án és 4-én.
Az Európai Sportlövő Szövetség (ESC) által éltre hívott viadalon négy főből csapatok (két férfi és két női) mérték össze a tudásukat egymással a légpisztolyosok és a légpuskások 10 méteres olimpiai számában. Nemzetenként egyszerre csak egy versenyző lőtt a 16 győztes pontig tartó küzdelemben. Ha négy-négy pár után döntetlen, vagyis 2-2 lett az állás, akkor az – úgynevezett – vegyes csapatok küzdelme határozott a győztes kilétéről.
A légpuskások mezőnyében a csapattagok világranglistán elfoglalt helyezési pontszámainak összesítése alapján a magyar (16.496 pont), a német (14.676 pont), a norvég (14.428 pont) és az olasz (11.945 pont) nemzeti együttesek rivalizáltak, először az elődöntőben, majd az éremcsatákban. A magyar kvartettnek – Dénes Eszter (jobbra), Pekler Zalán (jobbról a második) és Péni István (balra) mellett – tagja volt Mészáros Eszter, a MATE-Gödöllői EAC kiválósága (képen balról a második). Nemzeti csapatunk eredményei:
Elődöntő Magyarország – Olaszország 3-1 (Péni István – Danilo Sollazzo 16-8 • Mészáros Eszter – Martina Ziviali 11-17 • Pekler Zalán – Edoardo Bonazzi 16-12 • Dénes Eszter – Barbara Gambaro 17-15) Döntő (a cikk végén visszanézhető) Magyarország – Németország 3-2 (Pekler Zalán – Maximilian Ulbrich 16-10 • Mészáros Eszter – Anna Janssen 7-17 • Péni István – Maximilian Dallinger 18-16 • Dénes Eszter – Lisa Müller 5-17 • vegyes csapatok: Mészáros/Pekler – Janssen/Ulbrich 16-6)
A bronzmérkőzésen az olaszok 3-0 arányban diadalmaskodtak a norvégok ellen. Fotó forrása: ESC facebook