Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ebben az évben december 3-ig tart a Látni és látszani 2023 elnevezésű közlekedésbiztonsági akció, amit az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) szervezett.
A rendőrség – így a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékesei is – a megváltozott őszi-téli időjárási-, látási- és útviszonyok okán a forgalomban részt vevő, valamint az álló járművek kivilágítására az év hátralévő részében kiemelt figyelmet szentel, illetve az ellenőrzések során tapasztalt hiányosságok kapcsán tanácsokkal is segítik a közlekedőket. A láthatóságra az autósok mellett a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is érdemes figyelniük, mert a biztonságuk alapja az is, hogy a forgalom többi résztvevője időben észrevegye őket. Ebben segíti a kerekezőket az ORFK-OBB hagyományosnak tekinthető őszi akciója, a Light Friday, aminek során – idén november 3-án, a készlet erejéig – láthatósági eszközöket kínálnak a bicikliseknek és a gyalogosoknak ingyen, hogy biztonságosabban közlekedhessenek.
Az akcióban szereplő fényvisszaverő- és világító eszközöket – tanácsadás, figyelemfelhívás és bemutatók kíséretében – városunkban is át lehet venni, méghozzá a helyi kapitányság Tesco áruház parkolójába kitelepülő munkatársaitól, november 3-án, pénteken 10 és 12 óra között – tudatta hírportálunkkal a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója.