Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Július 6-án lezárult a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) harmadik tanéve, ami során 3.863 hallgató tett sikeres záróvizsgát és 120 fő szerzett PhD-fokozatot. Az ünnepi ülés helyszíne ezúttal a Gödöllői Királyi Kastély lovardája volt, mivel javában zajlik a megszokott helyszín, az aula energiahatékonyságot is növelő felújítása.
Az eseményen dr. Gyuricza Csaba rektor mondott ünnepi beszédet, a kormány nevében pedig dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára osztotta meg gondolatait és köszöntötte az egybegyűlteket.
A tanévzáró ünnepség keretében – a doktorrá avatás és a habilitációs oklevelek átadása mellett – egyetemi kitüntetéseket adtak át a legkiválóbb oktatóknak, kutatóknak, munkatársaknak, valamint kiemelkedő tevékenységet folytató külső partnereknek, magas színvonalú tevékenységük elismeréseként.
A MATE tiszteletbeli doktorává avatták dr. Vijai Kumar Gupta professzort, a Scotlands Rural Collage munkatársát, dr. Birkás Márta professzorasszonyt. A Kosáry Domokos-díjat Fonyó Istvánné nyugalmazott könyvtári főigazgató, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás folyóirat idén leköszönő főszerkesztője érdemelte ki.
A MATE ünnepi tanévzáróján történtek az alábbi képsorokon visszanézhetők és figyelemmel követhetők.