Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Sikeres elfogási akciót hajtottak végre a rendőrök a gödöllői kapitányság illetékességi területén

2023-06-06 18:54:09

Németországból lopott munkagépeket foglaltak le a Pest vármegyei bűnügyesek. Az ebül szerzett, 47 milliós gépek eladásában részt vállaló három férfit elfogták, a bíróság letartóztatta őket – adta hírül a police.hu.

A dabasi rendőröktől május 26-án érkezett a vármegyei kollégákhoz a jelzés, miszerint: az inárcsi pihenőhelyen néhány nappal korábban három gyanús munkagépet kínáltak jóval áron alul – 17 millió forintért – eladásra. A vevőjelölt visszalépett, mert sárosnak gondolta az üzletet: nem igazolt eredet, csak készpénzes fizetés.

A nyomozók ellenőrizték és elemezték az információt, négy nappal később pedig már egy – a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó – Aszód közeli telephelyen és a domonyi erdőben gyülekeztek. A három munkagépet megtalálták, amikről kiderült, Németországból lopták másik öttel együtt, az összesített kár megközelítette a 100 millió forintot. Két kotrógépen azóta már túladtak, nagy valószínűséggel ugyanaz a két férfi, aki az inárcsi pihenőbe invitált vevőjelölttel is próbált egyezkedni.

A 27 éves A. Lóránd, illetve J-K. Roland május 30-i, a Fejér vármegyei MEKTA egységének közreműködésével történt elfogását gond nélkül megoldották, szerepük – a gyanú szerint – a gépek eladásában volt. Megbízatásuk szerint egyikük eldugott telephelyén eltárolta, míg komoly érdeklődőt nem leltek, aztán összehozták és lebonyolították az üzletet. Előbbi sejtette, hogy a történet sántít, jóval áron alul kínálni a több tízmilliós gépeket nem jelenthetett tiszta adásvételt. Társa ezzel szemben mindent tagadott, állítása szerint fogalma nem volt a kotrógépek valós eredetéről, származásáról.

Két nappal később újabb markolókkal és egy gyanúsítottal bővült a kör: a 37 éves L. Norbert volt az, aki „felső kapcsolatként” hat lopott kotrógépet szállított két felvonásban A. Lóránd Aszód melletti telephelyére, és azok tárolására a gyanú szerint megbízást adott. L. Norbert kihallgatásán a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panaszt emelt, vallomást nem tett. Elfogásának közelében további három munkagépet foglaltak le a rendőrök: a standolás eredménye szerint a nyolc, külföldről lopott gépből hatot megtaláltak a magyar nyomozók.

A három, azóta letartóztatott férfi ellen pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, amelynek munkatársai megtették a szükséges intézkedéseket a megbízó(k) azonosítására és elfogására.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online