Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Útlezárással, valamint éjszakai zajjal járó munkavégzésbe fognak a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV Zrt.) szakemberei a következő napokban. Az előre tervezett karbantartási munkálatok érintik a Budapest-Hatvan vasútvonalat is, településünk vonatkozásában az alábbiak szerint: • Gödöllő állomáson június 5-től 9-ig 22 és 5 óra között • Gödöllő állomás közelében június 14-től 16-ig, valamint 21-től 23-ig 22 és 4:30 óra között
A lakott területeken általában 10-20 percet, illetve a külön jelzett állomásokon a feltüntetett ideig tartózkodnak és okozhatnak zajt a karbantartást végző vasúti munkagépek. A zajterheléssel járó éjszakai munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától.