Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Interjú készült Csáky Zoltánnal, a Duna Televízió egykori főszerkesztő-műsorvezetőjével abból az alkalomból, hogy 30 esztendővel ezelőtt alapították a hazai médiakínálat egyik meghatározó csatornáját. A Gödöllőn élő 78 éves újságíró, író, forgatókönyvíró alapító tagja volt a Duna Televíziónak, majd több műsorban is látható volt a képernyőn (például: Heti Hírmondó, Kívánságkosár). Arcélek című portrésorozatában közel száz közéleti, kulturális és tudományos személyiséget mutatott be a magyar nagyvilágból. 2010-ben a Duna Televízió örökös tagjának választották.