Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A riválisok a Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban is éremért küzdenek, így garantálható volt az izgalommal fűszerzett taktikai harc a kupaelődöntőn. Azzal már egyik félnek sem kellett foglalkoznia, hogy a 2023/2024-es Magyar Kupa 128 csapatot számláló főtáblájára jusson, mert ezt az elődöntős részvétellel már megtette.
Az viszont növelhette a motivációt, hogy a másik ágról, a Perbál SC – Felsőpakonyi KSE párharcból a kupadöntőbe jutó csapat „kedvező” riválisnak számíthat majd a díszes serleg sorsáról határozó fináléban.
A találkozót a gödöllőiek kezdték nagyobb elszántsággal, és – cseppet sem mellékesen – bátrabban is. Ennek az lett az eredménye, hogy a félidő derekára kétgólos vezetéshez jutottak. Előbb Hámor Zsombor, majd a kupasorozatban hatodik gólját jegyző Mertse Ábel bombaszerű lökete után talált utat a bőrgolyó a házigazdák kapujába. A fordulást követően, az 51. percben a GSK házi gólkirály-jelöltje, Koziorowski Richárd növelte városunk tizenegyének előnyét, öt perccel később pedig a csereként beállt Balogh Bálint nyomatékosította, hogy ezen a délutánon a Gödöllő a jobb csapat. Azzal együtt is, hogy a kispadról érkezett Sajgó Zalán bő tíz perccel a végső sípszó előtt kozmetikázott az eredményen.
Pest Vármegyei Kupa 6. forduló, elődöntő: Dunaharaszti MTK – Gödöllői SK 1-4 (0-2) Gólszerzők: Sajgó Zalán, illetve Hámor Zsombor, Mertse Ábel, Koziorowski Richárd, Balogh Bálint. A Gödöllői SK ellenfele a május 21-én, vasárnap, Cegléden 17 órakor kezdődő döntőben a Felsőpakonyi KSE (Pest vármegyei I. osztály 14. hely) együttese lesz, amely 1-1 arányú döntetlen után tizenegyes-párbajban (4-3) múlta felül a perbáliakat.