Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadta a Grassroots besorolású klubok fejlesztési terveit. A döntés érinti a Gödöllői Sportolók Klubja Kft. által működtetett, önkormányzati tulajdonú Táncsics Mihály úti Szűcs Lajos Sportcentrumot is, ahol – a képen pirossal jelölt részen – új, 40 x 20 méteres alapterületű, palánkkal és világítással felszerelt műfüves (futsal)pálya épülhet.
A beruházás 43 millió forintos értékű, önkormányzati forrást nem igényel. A városvezetésnek csupán annyi dolga akadt, hogy február 28-a előtt hozzájárulását adja a fejlesztéshez, és vállalja a beruházás által létrejött vagyonelemek sportcélú hasznosítását a hasznos üzemidő végéig. Az erről szóló határozat február 16-án, az erre vonatkozó sürgősségi indítvány elfogadásával megszületett.