Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Bizonyára a gödöllőiek közül is többen vannak olyanok, akik már az elmúlt napokban megemlékeztek elhunyt szeretteikről a temetőkben. Az igazi zsúfoltság azonban az előttünk álló, négy napra bővülő hétvégén várható a sírkertek környékén. A mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) miatt a rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.
Teszik ezt azért, mert az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat és a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket. Amennyiben az óvintézkedések ellenére valaki mégis bűncselekmény áldozatává válik, tegyen feljelentést személyesen a Gödöllői Rendőrkapitányságon (Petőfi Sándor utca 6-10. • telefon: 06-28/524-600), vagy hívja a 112-es központi segélyhívó számot!
A mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos gyalogos- és jármű-forgalomra a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai a megkülönböztetett figyelemmel készülnek. A Régió Plusz TV kamerái előtt Mészáros Melinda rendőr zászlós foglalta össze a legfőbb bűnmegelőzési tanácsokat.
A gödöllői, Dózsa György úti köztemető nyitva tartása az október végi hosszú hétvégén: • Október 29. és november 1. között (szombattól keddig) 8 és 20 óra között. A fenti napokon – a látogatottság alakulásának függvényében – engedélyezett a gépkocsival történő behajtás. A délutánok folyamán azonban az emlékezők nagy száma miatt előfordulhat, hogy csak a mozgáskorlátozott kártyával rendelkezők számára biztosítják ezt a lehetőséget. Fontos tudni, hogy a temető területét 16 óráig gépjárművel el kell hagyni! A nyilvános illemhely ezeken a napokon 20 óráig üzemel.
Halottak napi városi megemlékezés November 2-án, szerdán 17 órakor rendezik meg a városi halottak napi, koszorúzással egybekötött megemlékezést a Szabadság téri (COOP-áruház mögötti) I. és II. világháborús emlékműveknél.