Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Annak érdekében, hogy még gyorsabb és versenyképesebb legyen a közösségi közlekedés Budapest agglomerációjában, a Magyar Közút buszsávot alakított ki az M3-as autópálya legleterheltebb fővárosi bevezető szakaszán. Ennek köszönhetően a Volánbusz járatai könnyebben tarthatják a menetrendet és hamarabb célba érkezhetnek – olvasható a Volánbusz június 30-i közleményében.
A Szilas pihenőnél megvalósult fejlesztést elsősorban az indokolta, hogy forgalomtorlódás esetén a Volánbusz járatai meg tudják előzni az álló vagy lépésben araszoló kocsisort. A buszsávok már bizonyították létjogosultságukat az M1-es és az M7-es sztráda bevezető szakaszán, ahol az autóbuszos közösségi közlekedés járművei korábban számottevő késéssel tudtak csak közlekedni.
A Volánbusz 400 buszjáratot közlekedtet naponta a budapesti agglomeráció közel 400 ezer fős – Gödöllőt is magában foglaló – északkeleti térségből. Az M3-as érintett szakaszán egy átlagos munkanapon több ezren veszik igénybe a közlekedési vállalat szolgáltatásait. A csúcsidőszakokban tapasztalható torlódások, dugók eddig a buszjáratok közel negyedét érintették. A buszsávok kialakításának köszönhetően mostantól az ingázók – köztük a gödöllőiek is – sokkal gyorsabban juthatnak be a munkahelyükre. Az átalakítások célja, hogy még többen tegyék le az autót, és szálljanak át buszra vagy vonatra. Így a forgalmi dugókból is sokkal kevesebb lehet.