Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A rendőrökhöz még tavaly novemberben érkezett jelzés, hogy Gödöllőn egy férfi kristály és herbál nevű szereket árusít. A gödöllői nyomozók a Pest megyei felderítőkkel közösen gyűjtötték a bizonyítékokat, adatokat, majd amikor – június 21-én – elegendőnek ítélték azokat, megindultak.
Elsőként a 29 éves B. Mátyáshoz érkeztek, akinek elfogása után lakásának átkutatása következett. A kutakodás eredményeként kábítószer-gyanús anyagot és pénzt is lefoglaltak a rendőrök. A férfit őrizetbe vették, kihallgatásán a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást azonban nem tett. B. Mátyással szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság, és egyidejűleg kezdeményezték a férfi letartóztatását.
A rendőrök további, a kapitányság illetékességi területén lévő helyszínen is tiszteletüket tették, kutattak, lefoglaltak, előállítottak. Az akcióban egy 25 éves férfi is fennakadt a rostán, aki ellen az Egri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot, mivel jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését nem kezdte meg. A rendőrök a renitens személyt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték. Forrás: Gödöllői RK