Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Volánbusz Közlekedési Zrt. illetékesei elkészítették azt a beszámolót, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy mennyibe került az önkormányzatnak (áttételesen a helyi adófizetőknek) a Gödöllő területén zajló menetrend szerinti buszközlekedés. A közzétett adatok tanúsága szerint a társaságnak 160,3 millió forint bevétele keletkezett a gödöllői buszközlekedésből, kiadásai (a szolgáltató cég 5%-os, 9,3 millió forintos nyereségét is számítva) pedig megközelítették a 195,4 millió forintot.
A felek közötti, idén december végéig hatályban lévő közszolgáltatási szerződés alapján az önkormányzatnak 35.160.351 forintos fizetési kötelezettsége keletkezett, amit 15 napon belül át kell utalni a Volánbusz Zrt. számlájára. A helyi közkassza által korábban megfizetett 93.696.582 forintos veszteségtérítéssel együtt 128.856.933 forintos, a város költségvetését terhelő kiadással volt egyenértékű a menetrend szerinti buszközlekedés fenntartása az elmúlt esztendőben Gödöllőn.