Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
720 millió forintos összegű támogatással valósult meg az a beruházás, amivel csökkenteni lehetett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóépületeinek energiafelhasználását – olvasható a BMSK Sport Nonprofit Kft. hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A MATE Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének Tessedik Sámuel utcában található gödöllői kutatóépületében (képen) 304,8 millió forintos dotáció szolgálta a homlokzatszigetelést, a nyílászárók cseréjét, a lapostető szigetelését és a fűtési rendszer korszerűsítését.
A beruházás-sorozat április 20-i, szarvasi átadóján dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, az energiahatékonyság növelésével és a megújuló energiaforrások hasznosításával csökkent az üvegházgázok kibocsátása és a fosszilis energiahordozóktól való függőség is, az Európai Uniós irányelveknek megfelelően. - A fenntarthatóság régóta kiemelten fontos szempont az egyetem életében, így a kapcsolódó tudományos és szakmai ismeretek átadására több képzésen is kiemelt hangsúlyt fektetünk, a gyakorlati tapasztalatok megosztására pedig Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpontot is alapítottunk– tette hozzá az intézmény vezetője.