Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Természetközeli erdőgazdálkodás és az erdőlátogatási feltételek javítása: ez a két fogalom határozta meg a Pilisi Parkerdő munkáját 2021-ben. Miközben minden korábbi mértéket meghaladóan emelkedett és év végére elérte a 32 milliót a látogatók száma a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben, 2021-ben folytatódtak az élőhelyfejlesztést és az erdei ökoszisztéma védelmét, megerősítését célzó programok.
A meglévők mellett új erdők is születtek: a Pilisi Parkerdő is részt vett az állami erdőgazdaságok 2019-ben indult, az új lendületet kapott erdőtelepítéseket, s az erdők mind növekvő értékét jelképező emlékerdő-programjában: a Gödöllői Erdészeti Arborétumban lévő, felhagyott invazív fajokkal benőtt területet rekultiválva, 1,2 hektáros emlékerdőt hozott létre.
A fenntartható erdőgazdálkodásnak mára szerves része a növekvő erdőlátogatási igények kielégítése: az erdőgazdálkodóknak olyan fejlesztéseket kell megvalósítaniuk, amik segítik az embereket a természetkárosítástól mentes tömeges erdőlátogatásban. A testedzés iránt elkötelezett erdőjárók az idei évben már több közismert helyszínen is szabadtéri fitneszparkban tehetik próbára erőnlétüket. A Pilisi Parkerdő emellett a gyermekek környezeti nevelésére is gondolt: tematikus játszótérrel gazdagodott a Hármashatár-hegy, a Szilfa-tisztás, valamint a hűvösvölgyi Nagyrét és a Gödöllői Arborétum is (képen). Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.