Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői Rendőrkapitányság állománya újabb eredményes körözési akciót hajtott végre, mindeközben két, lopással gyanúsítható férfit is kézre kerítettek. A rendvédelmi egység illetékességi területéhez tartozó településekre július 22-én, a délutáni órákban indultak a bevetésben résztvevők.
Kezdetnek egy turai címre érkeztek, ahonnan a 35 éves B. Bélát állították elő, majd őrizetbe vették, mivel vele szemben a Budapest Környéki Törvényszék lopás miatt bocsátott ki elfogatóparancsot. Később Bagon igazoltatták a 27 éves K. Istvánt, aki nem kezdte meg a számára korábban jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltését.
A gödöllői rendőröknek szusszanni sem volt idejük, hiszen információ érkezett arról, hogy egy mogyoródi ház udvaráról ismeretlenek vasanyagokat és gipszkartont loptak el. Villámgyorsan adatgyűjtésbe kezdtek, információt cseréltek, pillanatok múlva már célirányosan indultak egy fóti címre. Méterekkel a ház előtt felismerték a két 21 éves férfit, akik a gyanú szerint a cselekménnyel összefüggésbe hozhatók. Igazoltatták, majd előállították őket.
D. Ádám és M. Gergő kihallgatásukon panasszal nem éltek, vallomást azonban egyikük sem tett. A két férfivel szemben a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják le a további eljárást. Forrás: police.hu