Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tekintettel a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett különleges jogrendre, idén Gémesi György polgármesterre hárult a feladat, hogy határozatot fogadjon el a 2021-ben esedékes igazgatási szünetekről.
A január végén megszületett döntés alapján a gödöllői polgármesteri hivatalban – a dolgozók rendes szabadsága kiadásának idejére – nyári igazgatási szünet lép életbe július 26-a (hétfő) és augusztus 6-a (péntek) között.
A fenti időintervallumokban szünetel az általános ügyfélfogadás, ám a halaszthatatlan ügyek a telefonos ügyeleten intézhetők. Aki közérdekű bejelentést szeretne tenni a fenti időszak alatt, lehetőségként – többek között – a (06-28) 529-188-as központi telefonszám, vagy ez az email-cím áll a rendelkezésére. Már most érdemes feljegyezni, hogy a januári polgármesteri határozat szerint a téli igazgatási szünet időszaka december 27-én kezdődik és 31-én zárul, vagyis:hétfőtől péntekig tart.
Ezek a gödöllői intézmények is zárva tartanak • Művészetek Háza Gödöllő augusztus 22-ig • Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ július 26-tól augusztus 8-ig