Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Két korosztály számára hirdettek pályázatot a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság munkatársai.
• A kisebbektől (nagycsoportos óvodások és alsó tagozatos iskolások) rajzokat várnak május végéig, hogy az elektronikus úton beérkezett alkotásokat feltöltsék a Nagy Kastélyos Emlékkönyvbe. • A felső tagozatos és a középiskolás diákok Boldog születésnapot kastély! címmel készíthetik el és küldhetik be május 31-ig legfeljebb 30 másodperces videóikat.