Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Február második vasárnapján – ha úgy tetszik, Valentin-napon – megkezdte az őszi szezonban a koronavírus-járvány terjedésének meggátolása miatt bevezetett korlátozások eredményeként elmaradt bajnoki meccsek pótlását a gödöllői tizenegy. Heves Tamás alakulata Vecsésen, a pilisiek ideiglenes otthonában vendégeskedett.
A két csapat első félidőben mutatott játéka és a helyzetek alapján akár a többgólos vendégvezetés sem lett volna meglepő, de „csak” Tóth-Ilkó Áron 26. percben szerzett találatának örülhettek a gödöllőiek. A fordulást követően nagyobb fordulatra kapcsoltak a pilisiek és próbálkozásaik egyikét a 80. percben gólra váltották. Az ikszbe azonban nem nyugodtak bele városunk együttesének tagjai: Koziorowski Richárd a 84. percben ismét előnyhöz juttatta a GSK-t, amire már nem volt válasza a pontszerzésben reménykedő pilisi gárdának.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 15. forduló: Pilisi LK-Legenda Sport – Gödöllői SK 1-2 (0-1) Gödöllői gólszerzők: Tóth-Ilkó Áron, Koziorowski Richárd. Tizenkét mérkőzés alapján a Gödöllői SK csapata 22 ponttal, 18-13-as gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll. Következik: Maglódi TC – Gödöllői SK február 20., szombat 11 óra.