Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A koronavírus-járvány elleni védekezés okán történt, önkormányzatokat is érintő gazdasági intézkedések arra késztették Gémesi Györgyöt, hogy felmondja a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal még 2011 szeptemberében kötött, majd 2015 nyarán módosított szerződést. A kontraktus értelmében a városvezetés 7 millió forintos (2020-as adat) támogatást biztosított a térfigyelő kamerák képeit néző és elemző szabadidős rendőrök óradíjának és járulékainak fedezetére.
A szerződés felmondása a település vezetője és közbiztonságügyi tanácsnoka szerint nem veszélyezteti a helyi közrendet és közbiztonságot, mondván: a kamerák továbbra is a felszerelt helyeken maradnak, azok üzemeltetését, dologi költségeit, karbantartását, a meghibásodott kamerák cseréjének költségét az önkormányzat a jövőben is vállalja. A közterület-felügyelet munkatársai továbbra is ellátják a térfelügyeleti rendszer által közvetített képek figyelemmel kísérésével és a szükséges intézkedések megtételével kapcsolatos feladatokat.