Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tíz magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsoraira. A mezőgazdasági képzések listáján a Szent István Egyetemet (SZIE) a 151-200. helyre sorolták, ami a tavalyi évhez képest ugrásszerű előrelépést jelent – tájékoztatott a SZIE Médiaközpontjának munkatársa.
A QS nemzetközi szakterületi rangsorok készítői négy szempontot vesznek figyelembe: az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, az intézmény hírnevét a tudományos szférában, a munkáltatói véleményeket, valamint az idézettségre utaló bibliográfiai indikátort.
Rendkívül örömteli, hogy a gödöllői központú Szent István Egyetem 2019-hez képest minimum ötven helyet javított, hiszen míg 2019-ban a 201-250. helyen volt rangsorolva a mezőgazdasági képzéseket kínáló egyetemek között, addig most a 151-200. helyen végzett.
A Szent István Egyetem fontos stratégiai partnerei közül ezen a listán a holland Wageningen Egyetem az 1., a svéd SLU a 3. helyen, a Cornell Egyetem pedig az 5. helyen végzett. A lista élén állókkal való együttműködés minden bizonnyal közrejátszott a Szent István Egyetem rangsorban betöltött helyének javulásában.