Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 14. forduló: Csépe-Salgótarjáni SKC – Gödöllői KC 36-19 (19-10)
A tabellán második helyen tanyázó salgótarjániak vendégeként próbált szerencsét a csoport képzeletbeli dobogójának harmadik fokán álló gödöllői legénység. Nincs mit szépíteni a dolgon, Bartos Gábor együttesének viszonylag hamar be kellett látni, hogy a játék minden elemében hatékonyabb házigazdák ellen nincs keresnivalója. Vereségükkel a gödöllői fiúk – reméljük, csak átmenetileg – átadták dobogós pozíciójukat a székesfehérvári MÁV Előre csapatának, amellyel március 14-én találkoznak.
A Gödöllői KC férficsapata 20 ponttal, 450-419-es gólkülönbséggel a 4. helyen áll a csoport tabelláján. Következik: Gödöllői KC – Csömöri SSZN Kft. március 8., vasárnap 17 óra (ifi 15 óra), Hajós iskola tornacsarnoka.
Ifjúságiak (NB II. B-csoport): Salgótarjáni SKC – Gödöllői KC 31-38 (13-18) Serdülők (NB I/B. Keleti-csoport): Törökszentmiklósi Székács – Gödöllői KC 11-32 (4-19) A GKC ifjúsági csapata 26 ponttal, 583-398-as gólkülönbséggel vezeti csoportja tabelláját, míg a Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők 23 ponttal, 463-317-es gólkülönbséggel a 3. helyen állnak.