Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tavaly november óta Farkas Imre rendőr ezredes vezeti a Gödöllői Rendőrkapitányság munkáját. A kiemelt státuszú Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 26 település – közte 8 város – közbiztonságáért hivatott felelni. A rendőri munka eredményességéről, a bűncselekmények és a balesetek számának alakulásáról és okairól, valamint az illetékességi területen élő csaknem 190 ezer ember biztonságérzetének javítása érdekében tett intézkedésekről is szólt a gödöllői rendőrkapitány. Farkas Imre kitért az önkormányzati vezetőkkel, a polgárőrségek tagjaival, valamint a lakossággal történő együttműködés, kapcsolattartás fontosságára, és kihangsúlyozta azt is, hogy a gödöllői kapitányságon is tapasztalható viszonylagos létszámhiány nem veszélyezteti a biztonságos feladatellátást. Vagyis: nem dőlhetnek hátra a bűnelkövetésre készülők és a renitens vagy pofátlan közlekedők sem.