Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A gödöllői labdarúgásban az elmúlt fél évben több változás indult el, aminek egyik eredménye az, hogy a Pest megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapat a felkészülés időszakában komolyabb hangsúlyt fektet az erőnlétre. Ahogy az őszi szezont a 3. helyen záró formáció csapatkapitánya, Hevesi Milán a TÉRFÉL sportmagazin november végi adásában fogalmazott: ez lehet a kulcsa a szezonbéli jó szereplésnek.
Miután korábban már egyeztetések folytak arról, hogy a Gödöllő színeiben megfordult, ám ma már edzőként dolgozó trénereket is bevonnak a szakmai munkába a felkészülési időszak folyamán, a helyi labdarúgó klub menedzselésében kulcsszerepet játszó Career Sport illetékese a közelmúltban több személyi trénerrel felvette a kapcsolatot, hogy kidolgozzák, miként lehetnének a csapat hasznára.
Tóth György, a Career Sport vezetője elmondta, külföldön alacsonyabb osztályokban is egy masszív erőnléti stáb dolgozik azon, hogy a csapat jó kondiban legyen a szezonkezdetre. Ez nem csak a labdarúgásban van így, és azt szeretné, ha Gödöllőn továbbra is a magas szakmai munka dominálna, ahogy az elmúlt 20 évben. - Az új évben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a megfelelő állóképességre és a rehabilitációra, és nem csak év elején tesszük ezt. Fontos, hogy korábbi hibáinkból tanuljunk, és emellett odafigyeljünk játékosaink ötleteire – fogalmazott Tóth György.
Megkeresésünkre Milkó Dávid, a Recreo Zone trénere foglalta össze az edzésmódszer lényegét: - A mai futball világában a labdarúgóknak mind alsó, mind felső testben stabilnak, robbanékonynak, agilisnak kell lenniük. Ennek fejlesztésére is szolgál a Recreo Zone gödöllői, Bajcsy-Zsilinszky utca 21-25. szám alatt található funkcionális terme, ahol különböző eszközökkel edzhetnek a labdarúgók. A tréningek során számos esetben helyezzük őket instabil helyzetbe, hiszen a pályán nagyok sokszor fordulnak elő ilyen szituációk, főként a párharcok, az ívelések és a lövések alkalmával. Prevenció szempontjából sem elhanyagolható ez az edzésforma. Vannak gyakorlatok, amik arra szolgálnak, hogy egyes helyzetekben az agy-ideg-izom kapcsolat gyorsabban létrejöjjön és gyorsabban reagáljon a játékos egy rossz mozdulatra, hogy elkerülje az esetleges a sérülést. Erőnlét, stabilitás, prevenció, agilitás, robbanékonyság. Ezek mind a funkcionális edzés pozitív velejárói. Ráadásul, egy felkészülési időszakot meg is „színezhetünk” vele, hogy ne csak monoton futásvariációkból álljanak az edzések.
A Gödöllői SK felkészülése és hírei nyomon követhetők a klub megújult honlapján, ahonnan elérhető a klub közösségi oldala és Instagram-felülete is. A csapat február 23-án, szombaton 14 órától a Dunavarsány vendégeként vág neki a 2018/2019-es bajnoki idény tavaszi szezonjának, majd egy héttel később, március 2-án, szombaton 14 órakor a Szentendre együttesét fogadja a Táncsics Mihály úti sportcentrumban.