Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 2. forduló: VS Dunakeszi – Gödöllői KC 22-23 (10-15)
A vendéglátók hét, a gödöllői legénység pedig ötgólos különbséggel diadalmaskodott a bajnoki idény egy héttel korábbi nyitó fordulójában, így rangadónak számított a két formáció ütközete.
Parádés kezdésüknek köszönhetően, a gödöllőiek az első negyedóra végére hatgólos előnybe kerültek (3-9), amiből öt találatnyi különbség a térfélcseréig megmaradt. A második félidőben részben a dunakeszi cserekapus bravúrjai, részben a vendégek döcögőssé vált támadójátéka miatt szorosabb lett az állás, de a védőmunkában kellően hatékony, a találkozó folyamán mindvégig vezető GKC sikere nem forgott veszélyben. A Gödöllői KC csapata 4 ponttal, 50-44-es gólkülönbséggel a 2. helyen áll a csoport tabelláján.