Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A felsőoktatási intézmény honlapján közzétett hír szerint, a június 13-án megtartott rektorválasztó szenátusi ülés résztvevői közül tizenheten dr. Palkovics László (képen) pályázatát támogatták a gödöllői központú Szent István Egyetem vezetői tisztségének – várhatóan november 1-jétől történő – betöltésére. A további kandidálók közül dr. Szabó Istvánra öten, míg a jelenlegi rektorra, dr. Tőzsér Jánosra négyen voksoltak.
A rektort a szenátusi javaslattétel alapján, az emberi erőforrások miniszterének felterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki. Az új, jelenleg a Szent István Egyetem Budai Campusának rektor-helyetteseként ténykedő rektor öt évre kap megbízást. Palkovics László 1985-ben a Kertészeti Egyetemen szerzett kertészmérnöki, növényvédő mérnöki diplomát. Doktori fokozatát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kapta meg. Az MTA doktora, egyetemi tanár, akadémiai díjas professzor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszékének vezetője. És cseppet sem mellékesen: gödöllői lakos.