Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint A. József és Sz. Róbert április 2-án 21 óra körül Erdőkertes, Homokdűlő utcában előzetes szóváltást követően egymást bántalmazták, majd Sz. Róbert a másik férfi kocsijának szélvédőjét egy baltával betörte. Az eset során személyi sérülés nem történt. A történtekről egy nő tett bejelentést a rendőrségre. A rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók A. Józsefet garázdaság bűntett, Sz. Róbertet pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A két férfi ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja a nyomozást. Forrás: police.hu