Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az ügyben lefolytatott nyomozás adatai szerint a gödöllői férfi január 12-én, 6 óra körül megjelent volt élettársa veresegyházi otthonánál, ahol a télikert ajtaját rugdosta, annak üvegét betörte, majd eltávozott. Ezt követően a 46 éves férfi január 22-én, az éjszakai órákban ismét megjelent a háznál, a kerítésen átmászva az udvarra bejutott, és az ablakon bekiabálva értékei átadását kérte a sértettől, majd ismét távozott. A férfi január 24-én éjjel harmadjára is visszament az ingatlanhoz: a kazánházba bement, azonban a ház biztonsági rendszere beriasztott, így a helyszínről távozott. A sértett az esetekről bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsított ellen magánlaksértés bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte. Forrás: police.hu