Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Hárommillió forintos keret szolgálta az idei gödöllői költségvetésben a testvérvárosi kapcsolatok erősítését, amik – többek között – tanulmányutakban, programokban, vagy a vendégek fogadásában testesülhetnek meg. Az összegből 1.966.000 forintot osztottak szét pályázati úton, a fennmaradó pénz (1.034.000 forint) pedig a hollandiai Wageningenből érkező delegáció fogadására szolgál majd.
A felhívásra 13 szervezett jelentkezett, akik az alábbi összegeket nyerték el Gödöllő valamelyik testvérvárosával kapcsolatos ötletük, kezdeményezésük, programjuk megvalósítására. 250 ezer forint: Török Ignác Gimnáziumért Alapítvány 200 ezer forint: Gödöllői Kertbarát Kör, Cimbaliband Magyar Cimbalmos Egyesület, Gödöllői Lokálpatrióta Klub 180 ezer forint: Gödöllői Szimfonikus Zenekar Alapítvány 150 ezer forint: Madách Imre Szakközépiskola, Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllői Evangélikus Kórus 120 ezer forint: Teleki Pál Egyesület 100 ezer forint: Pelikán Makett Klub Egyesület, Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde 86 ezer forint: Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete 80 ezer forint: Levendula Galéria