Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály D. András 33 éves budapesti lakos ellen.
A férfi és élettársa március 25-én, a délelőtti órákban jelent meg a sértett vácszentlászlói családi házánál. D. András és a sértett családja között vita alakult ki, amit követően a gyanúsított és a vele lévő nő autóba ült, majd elindult a helyszínről. A fővárosi férfi ekkor az úttest szélén álló sértettet szándékosan elgázolta, aki az autó alá került. D. András áthajtott rajta, majd a helyszínről megállás nélkül továbbment. A sérült férfit a mentők kórházba szállították, azonban ott a gondos orvosi ellátás ellenére néhány órával később életét vesztette
A rendőrök a 33 éves férfit a bűncselekmény elkövetését követően rövid idővel Gödöllőn vonták intézkedés alá. Elfogták, előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság március 27-én elrendelte az előzetes letartóztatását – írja a police.hu.