Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 17. forduló: Gödöllői KC – Hanyi Travel Heves SE 27-25 (16-11)
A két csapat tabellán elfoglalt pozíciója alapján a házigazdák bízhattak a két pont megszerzésében. Ez össze is jött, főként az első félidőben nyújtott hatékony támadójátéknak köszönhetően. A térfélcserét követően némiképp visszaesett Bartos Gábor együttesének teljesítménye, de a gödöllői előny– szerencsére – kitartott a végső dudaszóig. A Gödöllői KC csapata 20 ponttal, 455-435-ös gólkülönbséggel a 2. helyen áll a csoport tabelláján.
Juniorok:Gödöllő – Heves 40-29 Meglepetés lett volna, ha Mácsár Gyula legénysége éppen a hevesiek ellen piszkít bele makulátlan mutatójába. A negatív csoda elmaradt, és megkezdődött a visszaszámlálás: a gödöllői fiataloknak már csak 9 pontra van szükségük ahhoz, hogy elhódítsák a csoport bajnoki címét.