Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A napokban két, a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai által felgöngyölített bűncselekményben is lezárult a nyomozás, ami mindkét esetben a területileg illetékes ügyészségnek megküldött vádemelési javaslattal végződött.
Az egyik esetben orvvadászat bűntett és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. István 42 éves és Cs. Ferenc 40 éves, – illetve a nekik segédkező K. György 60 éves – gödöllői lakosok ellen. A két férfi 2015 októberétől kezdődően több alkalommal vadászott engedély nélkül – illegálisan tartott fegyverekkel – Gödöllő területén úgy, hogy a vadakat etetéssel az általuk kiválasztott területre szoktatták. A lelőtt állatokat ezt követően értékesítés céljából feldolgozták. A gyanúsítottakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai 2016. március 11-én, az éjszakai órákban érték tetten és vonták intézkedés alá egy gödöllői erdőben. A lakásaikon megtartott házkutatás során több, engedély nélkül tartott fegyvert, lőszereket, fagyasztott vadhúst, távcsöveket és lámpákat foglaltak le a rendőrök.
A másik, egészségügyi termék hamisításának gyanúját felvető bűncselekmény fő momentuma 2016. május 12-ére datálódik, amikor a Pest megyei nyomozók és a gödöllői rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival közösen – intézkedés alá vonták Kistarcsán R. László 44 éves egri lakost és egy 39 éves szlovák férfit. Az egri férfi a 39 éves gyanúsítottól olyan teljesítményfokozó szereket vett át, amik Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező egészségügyi termékeknek minősülnek. Az autóban talált tablettákat és egyéb szereket a rendőrök lefoglalták. Forrás: police.hu