Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A csoport tabellájának sereghajtója fogadta az éllovast, ami előrevetítette, hogy a találkozó esélyese nem a gödöllői egyetem csapata. Nem könnyítette a hazaiak dolgát, hogy házi gólkirályuk, Annus Árpád elhagyta őket, és a városi formációnak tekinthető MAG-LOG-hoz igazolt. Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a hazai gárda, amely szűk tíz perc alatt 2-0-ra elhúzott. A FISE-SZIE üdvössége azonban – sajnos – tiszavirág életűnek bizonyult, mert a formába lendülő debreceniek tíz találattal válaszoltak a vendéglátóknak.
NB II., Keleti-csoport, 18. forduló: Főnix ISE-SZIE – Debreceni Egyetemi AC 2-10 (2-3) Gödöllői gólok: Mánfai Milán, Rába Tamás. A Főnix ISE együttese 0 ponttal, 37-120-as gólkülönbséggel a 10. helyet foglalja el a csoport táblázatán.