Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Mérlegelve a beérkezett ajánlásokat, a gödöllői önkormányzat tagjai decemberben zárt ülésen határoztak arról, hogy 2017-ben kiknek ítélik oda a Gödöllő Kultúrájáért díjat. Az előzetesen közzétett felhívás hatására összesen négy személyre és két közösségre érkezett javaslat a döntés-előkészítő kulturális, sport és nemzetközi kapcsolatok bizottsághoz. A szakmai szervezet az ajánlások megismerése után úgy döntött, hogy Csányi István zenész (balra) és a Cimbaliband zenekar elismerését szorgalmazza a képviselőtestület tagjainál.
A javaslatot a városatyák elfogadták, így a Magyar Kultúra Napjához kötődő, január 22-én a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében lezajlott – az olaszországi buszbaleset áldozataira egyperces néma felállással emlékező – városi ünnepi rendezvényen a 2016-tól Sax-O-Funk néven tevékenykedő, országosan ismert és elismert zenész, valamint a kortárs helyi-, illetve a honi világzenei színtér meghatározó formációja részesült a városvezetés által tizenkilenc éve alapított díjban.