Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB I. alapszakasz, nők, 12. forduló: Penta-Gödöllői RC – Budaörsi DSE 3-1 (-25, 8, 16, 16)
Nem kívánhatott „kellemesebb” ellenfelet a gödöllői alakulat az új esztendő első tétmérkőzésén, mint a tabella utolsó előtti helyén álló, eddig mindössze egyetlen győzelemre képes budaörsieket. A házigazdák a papírforma alapján joggal reménykedhettek a három pontban, ám ez nem hullott könnyen az ölükbe. Olyannyira nem, hogy a nyitó szettet elbukta Borkovits Zoltán együttese, amely a folytatásban már rátalált a számára helyes útra. A Gödöllői RC csapata 16 ponttal, 20-23-as szett- és 974-958-as pontaránnyal a 7. helyen áll a bajnokság alapszakaszában.