Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Annak ellenére, hogy a Karácsonyház zárva van, a vállalkozás illetékesei az üzletnek helyet adó Szabadság út 4. szám alatti épület (volt Kastélykert étterem) fedett teraszán – csatlakozva a szabad fogas elnevezésű országos kezdeményezéshez – kialakítottak egy ruhaakasztót, amire a gödöllőiek és a környékbeliek kitehetik már nem használt meleg téli ruháikat, a rászorulók pedig elvihetik azokat.
A szervezők kérik, hogy aki megengedheti magának, jó állapotú pulóverrel, kabáttal, illetve a kitett dobozba helyezett sapkával, kesztyűvel, takaróval, vagy sállal segítse azokat, akiknek más módon nincs lehetőségük védekezni a zord téli időjárás okozta szélsőséges hidegben. Fotó forrása: facebook