Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Az alapszakasz végén a legjobb hat csapat közé vágyó MAG-LOG a tabella harmadik helyén tanyázó MVFC II. együttesét fogadta, abban a reményben, hogy a vendégek minél kevesebb ponttal távoznak Gödöllőről. A hazaiak haditerve nem sikerült tökéletesre, miután a látogatók szereztek vezetést, és a hátrányból csupán az egyenlítésre futotta, a fordításra nem. Ritka, hogy egy futsal-meccsen ennyire kevés találat szülessen, de a jó kapusteljesítmények és a pocsék helyzetkihasználás magyarázatot ad a gólínségre.
NB II., Keleti-csoport, 13. forduló: MAG-LOG Team CFT Gödöllő – MVFC-Berettyóújfalu II. 1-1 (0-0) Gödöllői gólszerző: Nagy Roland. A MAG-LOG Gödöllő csapata 15 ponttal, 45-47-es gólkülönbséggel a 7. helyen áll a csoportban.