Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Még az idei évben megkezdődnek a Gödöllői Járásbíróság épületének – bővítést és felújítást egyaránt tartalmazó – rekonstrukciós munkálatai. Emiatt a bíróság a Dózsa György útról új helyre, a Gödöllő, Tessedik Sámuel utca 6. szám alatti épületbe költözik. A költözés miatt december 9-én, pénteken a bíróság ZÁRVA tart – közölte hírportálunkkal Gyimesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkára. Ezen a napon szünetel az ügyfélfogadás, a bíróság sem személyesen, sem telefonon, sem elektronikus úton nem érhető el, az erre a napra kitűzött tárgyalásokat elhalasztják.
December 12-től (hétfő) – úgy tudjuk, legalább egy évig – a bíróság zavartalanul működik tovább az új épületben. A már kitűzött tárgyalásokat a közölt időpontban az új bírósági épületben (képen) tartják meg. A bíróság dolgozói az épület földszintjén kialakított ügyfélcentrumban változatlan ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket.
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: minden hónap első hétfője 9-11 óráig, előzetes bejelentkezés alapján. A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: hétfő 9-12 és 13-15.30 óra, szerda-péntek 9-11 óra. Panasznapi ügyintézés: hétfő 9-11 óra.
A bíróság elektronikus elérhetőségei és telefonszámai nem változnak. Központi telefonszám: +36-28/515-240 Telefax: +36-28/527-320 Email-cím: birosag@godollo.birosag.hu