Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán O. Gábor 24 éves váci lakos és társai ellen – olvasható a police.hu oldalon.
Az öt férfit a rendőrök november 10-én 13 óra 30 perckor érték tetten Szadán, amikor egy ipari park területéről gépkocsikat és alkatrészeket próbáltak meg eltulajdonítani. Az eljárás során beszerzett adatok szerint az öt főből álló csoport november 8-án 12 óra és november 10-én 12 óra közötti időben leemelte egy ipari park területén lévő tanya kapuját és az ott tárolt autókról gumiabroncsokat, felniket, katalizátorokat és kipufogó-rendszereket tulajdonított el, mintegy 6 millió forint értékben.
A gyanúsítottak közel száz autóról szereltek le és tulajdonítottak el különböző alkatrészeket, illetve közel egy millió forint értékű tartozékot eltulajdonítási szándékkal összekészítettek. A bűncselekmény elkövetése során több jármű zárszerkezetét és ablaküvegét megrongálták.
A gyanúsítottakat a rendőrök előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók O. Gábor 24 éves váci, T. Ákos 19 éves kistarcsai, D. Gergő 20 éves, T. Dániel 24 éves és N. Roland 20 éves kerepesi lakosokat kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök mindegyikük lakásán házkutatást tartottak, ennek során további bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyakat találtak és foglaltak le. A nyomozóhatóság előterjesztést tett az öt férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére.