Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Városunk mindkét, vendégként pályára lépő társulatra fontos találkozó vált október utolsó napján. A jelenlegi erőviszonyok alapján azonban a dupla gödöllői siker illúziónak tűnt. Mint utóbb kiderült, a szimpla is. A végjátékot kevésbé bíró MAG-LOG egyszer sem tudott vezetésre szert tenni a listavezető elleni meccse folyamán, míg a Főnix 2-2-es állás után vált meddővé az egyetemi csapatok ütközetén.
NB II., Keleti-csoport, 7. forduló: Csenger Futsal SE – MAG-LOG Team CFT Gödöllő 7-4 (3-2) Gödöllői gólok: Magyar Zsolt, Baranyai Pál, Blaubacher Pál, Gruber Bálint. A MAG-LOG Gödöllő csapata 6 ponttal, 27-31-es gólkülönbséggel a 8. helyen áll a csoportban.
Debreceni Egyetemi AC – Főnix ISE-SZIE 9-2 (2-1) Gödöllői gólszerző: Annus Árpád (2). A Főnix ISE együttese 0 ponttal, 16-37-es gólkülönbséggel a 10. helyet foglalja el a csoport táblázatán.