Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A listavezető egyetemi gárda a harmadik helyen álló otthonába utazott, míg Galgahévízen két középcsapat feszült egymásnak. Mindkét összecsapás pontosztozkodással végződött, ráadásul, az eredmény is ugyanaz lett. A GEAC ezzel az iksszel megőrizte veretlenségét.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép A-csoport, 9. forduló: Mogyoród KSK – Gödöllői EAC-SZIE 1-1 (0-1) Gödöllői góllövő: Lőrinczy Zoltán. Nyolc mérkőzés alapján a Gödöllői EAC-SZIE együttese 20 ponttal, 47-10-es gólkülönbséggel 1. a csoport tabelláján.
Galgahévíz SK – Gödöllői SK II.-Szada 1-1 (1-0) Gödöllői gólszerző: Pakuts Barna. Nyolc mérkőzés alapján a Gödöllői SK II. csapata 9 ponttal, 32-12-es gólkülönbséggel a csoport táblázatának 9. helyezettje.