Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Zsolt 40 éves nagytarcsai lakos ellen.
A gödöllői rendőrök október 10-én, a délutáni órákban állampolgári bejelentés alapján jelentek meg egy isaszegi ingatlannál, aminek a pincéjében a gyanúsított – a jelenlegi adatok szerint – egy közel 20 négyzetméteres részt kábítószer termesztésére alakított ki. Ehhez kiépítette a helyiség szellőztetését is. A nyomozók a helyszínen – több zacskóban és zsákban – közel hét kilogramm növényi anyagmaradványt foglaltak le, ami a szakértő elsődleges véleménye szerint kábítószernek minősül. Ezen kívül a pincében trafókat, növényaprítót, időkapcsolót és lámpatesteket találtak, amiket szintén lefoglaltak. A helyszínen az is kiderült, hogy a 40 éves férfi által használt épület pincéjének áramellátását szabálytalanul kötötték be.
A nyomozók V. Zsoltot a helyszínen elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök házkutatást tartottak a férfi nagytarcsai lakásában is, ahol nátriumlámpákat, táptalajt, palántanevelő tálcákat és légelvezető csöveket foglaltak le. V. Zsoltot az illetékes bíróság október 13-án előzetes letartóztatásba helyezte. Ellene a további eljárást szakértők bevonásával folytatja a nyomozóhatóság. Forrás: police.hu