Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Tizenöt éve e napon New York-i idő szerint 8 óra 46 perckor szenvedte el az Egyesült Államok történelme legnagyobb terrortámadását. Ennek emlékére idén is szirénaszóval tisztelegtek a gödöllői (képen) és az aszódi hivatásos tűzoltók a 2001. szeptember 11-i, New York-i terrortámadás következtében hősi halált halt amerikai bajtársak emléke előtt.
A Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen indított terrortámadásban rengetegen vesztették életüket és sebesültek meg súlyosan. Délután 14 óra 46 perckor az igazgatóság hivatásos tűzoltó-parancsnokságain, és az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő tűzoltók a hősi halált halt amerikai tűzoltók, civil személyek és rendvédelmi dolgozók emléke előtt rótták le tiszteletüket. Az állomány a tűzoltó szerek kiállásával és egyperces szirénázással tisztelegtek a tömegszerencsétlenségben elhunytak emléke előtt – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP