Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Lopás bűntett elkövetése miatt nyomozást folytat a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, Felderítő Alosztálya ismeretlen személy ellen, aki július 12-én 11 óra 50 perc körül Isaszegen, a Rákóczi utcában kiszállt a társa által vezetett fekete színű Alfa Romeo 156 típusú személygépkocsi jobb első üléséről, majd gyalog átment az Isaszeg, Rákóczi utca 66. szám alatt lévő Tüzép-telep parkolójába, ahol ismeretlen módon betörte az ott parkoló Nissan Navara típusú és márkájú gépkocsi jobb első szélvédőjét, de abból nem vitt el semmit. A fenti eseményt kamerafelvétel rögzítette. A rendőrség azok jelentkezését várja aki(k) felismeri(k) a fotón látható személyt, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.
Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-1/236-2883-as telefonszámon hívható. Munkaidőben a Gödöllői Rendőrkapitányság a 06/28-524-600/7224-es vagy a 7236-os melléken érhető el. Névtelensége megőrzése mellett bárki tehet bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán, valamint tárcsázható a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyike is – olvasható a Gödöllői Rendőrkapitányság által kiadott sajtóközleményben.