Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán G. Imre 22 éves gödöllői, valamint B. László 20 éves és B. Tamás 18 éves dejtári lakosok ellen.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi június 9-én 23 óra 30 perckor egy gödöllői útkereszteződésben szólította le a sértettet, akitől cigarettát kértek. Mivel a férfi nem tett eleget a gyanúsítottak kérésének, ezért B. László megütötte. A sértett ettől a földre esett, de a bántalmazását még ekkor sem hagyták abba. Tovább ütötték és pénzt követeltek tőle. Végül pár száz forintját és a mobiltelefonját elvették, majd a helyszínről elmentek. A sértettnek a bántalmazás következtében kitört a foga, valamint a szája is felszakadt.
A gödöllői rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és a rablást követően néhány órával – június 10-én hajnalban – elfogták G. Imrét és társait. Mindhármukat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottkénti kihallgatásuk után bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozóhatóság kezdeményezte a terhelt személyek előzetes letartóztatásának elrendelését. Forrás: police.hu